ARANY JÁNOS ALKOTÓTÁBOR

Zsennye, Bezeredj Kastély, 2017. október 29. – november 4.

2017 őszi szünetében szerveztük meg Arany János Alkotótáborunkat középiskolás diákok számára, akik maguk is írogatnak. Helyszínül a zsennyei Bezerédj Kastély és festői szépségű parkja szolgált. Költői, prózaírói, irodalomterápiás és dalszerzői foglalkozásainkon a saját (hozott) művek értékelésén túl Arany János verseinek és balladáinak világában kalauzoltuk a hallgatókat, akiknek a tábor ideje alatt stílusgyakorlatokat is készíteniük kellett, és közösen megzenésíteni egy Arany János-verset.
Délelőttönként zajlott a költői és a prózaírói szeminárium, délutánonként pedig a dalszerzői és az irodalomterápiás műhely. A költőin 13, a prózaíróin 7 diák – míg a dalszerzőin 9, az irodalomterápián pedig 11 diák vett részt.
Október 31-én délután Nem viccelünk!  címmel az Előretolt Helyőrség Íróakadémia zenés bemutatkozó előadására került sor, amelyen közreműködött Nádasi Krisz mentor, valamint Karkó Ádám, Nagyházi Márton és Szathmári Dominik pályakezdők. November 2-án pedig Arany János líraelméleti-kritikai munkássága és annak mai relevanciája címmel  Smid Róbert irodalomtörténész, kritikus tartott ismeretterjesztő előadást a táborozóknak.

Szemináriumok

A Költői szeminárium tematikája Arany János néhány meghatározó verse köré épült fel úgy, hogy közben a hallgatók belső világán maradt a hangsúly. Ezt egyrészt a versekről való beszélgetések, másrészt a versekre íratott ujjgyakorlatok és stílusparódiák biztosították, valamint a hozott saját versek felolvasása és kielemzése. Az volt a cél, hogy megismerjék egymást a diákok, és hogy a 200 éve született költőóriás közvetlen emberként, máig eleven és termékenyítő alkotó szellemként jelenjen meg közöttük. Az egyik feladat, amelyet már első nap megkaptak a fiatalok, hogy a tábor végére birkózzanak meg a gondolattal, és próbálják megfogalmazni a saját életükre – Arany János Mint egy alélt vándor című versének „Én nem mertem élni, mert élni akartam” sorából építkezett. Egy másik feladatban A világ című vers hasonlatainak helyére kellett mai hasonlatokat, meglátásokat megfogalmazni négysoros strófákban. A Letészem a lantot című versnek az első strófájára kellett paródiát írniuk a szeminaristáknak. Az Őszikék című vers nyomán volt olyan feladat is, hogy ők milyen versben ajánlanák ma saját magukat, költői világukat, leendő első kötetüket a nagyérdeműnek. De foglalkoztunk a Kertben című verssel is, melynek az utolsó két strófáját zenésítették meg a dalszerző műhelyfoglalkozásokon. Az Írjak? Ne írjak? című versből kiindulva a mai irodalmi életről, annak intézményi rendszeréről beszélgettünk. Szorgalmi feladat volt az Epilógus és Orbán Ottón azonos című versének összevetése.
A foglalkozásokon mindenki aktívan részt vett, azok is megszólaltak, akik általában nehezen nyílnak meg mások előtt. A legjobban sikerült darabokból kis záró műsort szerkesztettünk és dramatizáltunk az utolsó estére, melyet elő is kellett adniuk a költői szeminaristáknak. A hét végig jó, ihletett hangulatban telt.

A Prózaírói szemináriumon is termékeny napokat élhettünk meg együtt. Arany Jánosnak a Vásár ban című verse mentén, a mélyebb bemutatkozás jegyében arról írtak a hallgatók kis esszét, hogy milyen is az a régió, az a közeg, amelybe beleszülettek, és amelyben felnőttek. Az írások megbeszélése alkalmával megoszlott a csoport: a magyarországi hallgatók tájékozatlan kérdései önérzetes reakciókat váltottak ki a három, Felvidékről és Kárpátaljáról érkezett társukból, ezért további beszélgetéssel oldottuk a légkört, amíg az érdeklődés egyértelmű jóérzéssel nem töltötte el a határon túli résztvevőket. A diákoknak a következő írásukban azt kellett megfogalmazniuk, hogy miként élték meg az ismerkedésüknek ezt az ellentmondásos epizódját. A tábor záró rendezvényén főképpen ezekből az írásokból válogattunk, amelyek azt járták körbe, hogy milyen különbségek lehetnek magyar és magyar között, ha az egyes nemzetrészek tagjai nem érintkeznek egymással, s hogy ezt a távolságot a jelenlévőknek miképp sikerült leküzdeniük.
A patinás Bezerédj kastély, az azt körülvevő gazdag arborétum és az együttlét alkalmai pedig számos lehetőséget biztosítottak arra, hogy a hallgatók megfigyeléseket gyűjtsenek, hiszen ezt is feladatul kapták, élesítendő a prózaíró látás- és ábrázolásmódját. Sort kerítettünk továbbá Arany János Egy egyszerű beszélyke című, tragédiába forduló novellájára is, amelyben a diákok hamar észrevették a társas kapcsolatokat jellemző, majd szétziláló hallgatást és elhallgatást, illetve Aranynak egy időskori portréja alapján felvázoltuk a költő személyiségének legmeghatározóbb jegyeit, leszűrve azt a tanulságot, hogy nemcsak a szem, de a testtartás, az öltözet, a frizura, a bajuszviselet stb. is mind-mind a lélek tükre.

A Zsennyei Alkotóház történelmi várkastélya, vadregényes parkja, múltidéző falai méltó helyszínt biztosítottak az Irodalomterápia foglalkozásokhoz. A szemináriumon Arany János négy balladáját elemeztük irodalomterápiás módszerekkel, a szövegek élményszintű feldolgozásával. A csoport egyik része együttműködő, érdeklődő hallgatókból állt, voltak azonban kommunikációs problémákkal küzdő, eleinte passzív diákok is, akik nem véletlenül választották nyilván éppen ezt a szemináriumot: a tábor végére meg tudtak nyílni a csoport befogadó, elfogadó közegében. Ebben a feltárulkozásban segítettek nekik az irodalmi szövegek: az Arany-balladák saját, személyes életük problémáival is összecsengő lélektani helyzetei, az azokhoz kapcsolt, irányított beszélgetések felnyitottak bennük lezárt kapukat, gátakat. Az órák minden alkalommal ráhangoló, oldó, kreatív feladatokkal kezdődtek. Ezek a feladatok segítették a csoport iránti bizalom kialakulását, és az önismeretet is fejlesztették. Képekkel dolgoztunk: a hallgatók a vetített képekben szimbolikusan megjelenő lelki tartalmakat, személyiségjegyeket fedezhettek fel. A második naptól kezdve már pici írásokat is készítettünk a képek, feladatok alapján: Magritte egyik festményének inspirációjára a kép valamelyik elemével (vár, tenger, megfigyelő, ég, kőszikla stb.) azonosultak, fogalmazták meg magukat, jelenlegi helyzetüket; a negyedik napon pedig a saját életükre érvényes állításokkal töltötték fel Villon Apró képek balladája című versének első versszakát. Arany János balladái kapcsán megkerestük a saját életükkel analógiás helyzeteket, az alkotásokon keresztül olyan érzésekről, feldolgozatlan helyzetekről, sérelmekről beszélgettünk, amelyekről egyébként nehezen, vagy egyáltalán nem tudnának. Az utolsó órán Arany János személyiségtérképét is megpróbáltuk magunknak megrajzolni a balladák, valamint az egyik fennmaradt, családi körében készült fényképe alapján.

A zenei műhely foglalkozásain Arany János Kertben című versének utolsó két strófáját kellett közösen, a műhelyvezető irányításával megzenésíteni. Mivel a csoport zenei ízlésében két jól körülhatárolható és egymástól távoli zenei irány fogalmazódott meg mindjárt a foglalkozás elején, két dal is született: egy kifejezetten modern és kemény hangzású darab, amely a vers mondanivalójának súlyosságát tudta zeneileg kifejezővé tenni, míg a másik, hagyományosabb megközelítésű, akusztikus, világzenés hangszerelésű dal a költemény filozófiai mélységét volt képes jobban kiemelni. A munkafolyamat elején a már említett ízlésbeli különbségek mentén két zenekarra osztottuk a csoportot. A modern-rockos csapat egy trió formáció lett, egy rock-basszusgitáros, egy elektronikus zenék fabrikálásában jártas diák, és egy bátor jelentkező a táborlakók közül,  aki korábban nem foglalkozott zenével, de úgy gondolta, hátha pont most jött el az ideje. Nem sejthette, milyen mély vízbe ugrik, mert ő lett végül a frontember, és a ritmikus szavalás, azaz rappelés lett a feladata.  Hozzá kell tenni, hogy nagyszerűen vette az akadályt, jó orgánumának és ösztönös ritmusérzékének köszönhetően profikhoz mérhető teljesítmény hallható a végeredményen.
Az akusztikus, lágyabb tónusú versmegzenésítés hangszerelése egy kvintett formájában valósult meg, és automatikusan következett a résztvevők hangszeres és zenei tanulmányaiból. Ilyenformán adott volt egy zongorista és hozzá az alkotóház három zongorája, továbbá egy gitáros, egy xilofonos, aki a saját xilofonját hozta, egy fuvolista, aki ugyan a fuvoláját nem hozta el, de nagyon megtetszett neki egy kalimba nevű afrikai hangszer a zenei műhely saját hangszertárából, valamint egy énekes megfelelő magabiztossággal és énekhanggal.
A műhely során modern stúdiótechnikai eszközök segítségével az elkészült dalokat rögzítettük, majd professzionális szinten megkevertük és a tábor búcsúestéjén lejátszottuk a tábor többi résztvevőjének.

Szemináriumvezetők

Vers szeminárium

Szentmártoni János (1975, Budapest) Gérecz Attila- és József Attila-díjas költő, író, a Magyar Írószövetség elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Napló Kiadó ügyvezető igazgatója, a Tokaji Írótábor Egyesület elnöke. Legutóbbi kötete: Szomjúság (regény, Magyar Napló, 2016).

Próza szeminárium

Bíró Gergely (1979, Budapest) író, szerkesztő, biblioterapeuta, a Magyar Napló folyóirat főszerkesztő-helyettese. 2011–2013 között a Magyar Katolikus Rádióban vezette a Magyar Téka című irodalmi műsort. Kötetei:  Oroszlánkeringő (novellák és kisregény, 2010),  A kristálnak mindegy (interjúk, esszék, kritikák, 2014). Legutóbb a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának Művészeti ösztöndíjában (2016–2017) és Bertha Bulcsu-emlékdíjban (2017) részesült.

Dalszerzés

Keleti András zenész Budapesten született 1972-ben. A ColorStar zenekar alapítója és frontembere. 2007-től a Budapest Bár zenei produkció egyik énekese. 2011 óta a Zenei Szikra nevű tehetségkutató műhely vezetője. Zenei producerként is tevékenykedik.

Irodalomterápia

Mirtse Zsuzsa költő, író, szerkesztő 2000-2012 között a Süni ökológiai gyerekmagazin főszerkesztője és a Vadon magazin kulturális szerkesztője, egy éven keresztül a Magyar Televízió egyik ifjúsági műsorának szakértője és meseírója. 2014-2016 között a Magyar Katolikus Rádióban irodalmi műsorokat vezet. 2014-től a PTE KPVK biblioterápia képzésén óraadó tanár. Jelenleg a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság művészeti tanácsadójaként dolgozik. Legutóbbi kötete: Sötétkamra - Előhívott versek   (Magyar Napló Kiadó, 2013). Díjai: 2000 MÚOSZ újságírói díj (2005); Magyar Köztársaság Ezüstkeresztje (2006).